Megosztás:

Útépítés Szekszárd térségében

Anikó 2018. február 21.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív program 1,2 milliárd forintos támogatásával 8,8 kilométernyi közutat újít fel és 9,4 kilométernyi kerékpárutat épít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szekszárd térségében.

 

 

A társaság közleménye szerint a projekt keretében két mellékúton, a Szekszárd-Decs-Várdomb összekötő út 1,85 és a gemenci Dunánál lévő Keselyűs hajóállomáshoz vezető út közel hét kilométeres szakaszán készül majd teljes útrekonstrukció. A munkák során a sérült pályaszerkezeti rétegeket kijavítják, és a teljes útfelület több rétegben terített aszfaltburkolatot kap. A hajóállomáshoz vezető úton négy autóbusz-megállónál épül új öböl és felszálló sziget.

A projekt leírása szerint a beruházás közvetlenül kapcsolódik az M6-os autópálya 2010-ben forgalomba helyezett, Keselyűsi csomópontjához. Az azóta megnőtt forgalom miatt az érintett szakaszon jelentősen romlott az útburkolat, ami több balesetet is okozott. A mellékutak felújítása mellett 9,45 kilométer hosszon új, az útburkolattól elválasztott, kétirányú kerékpárút is készül: a Szekszárd-Decs-Várdomb összekötő út mellett több mint 2,1, a Keselyűs hajóállomáshoz vezető út mellett pedig 7,3 kilométernyi új kerékpár-szakaszt építenek meg.

A projekt előkészítő szakaszban van, a kormányzati pályázati portálon közzétett összefoglaló szerint a tervezett befejezési határidő 2021. augusztus 25.

Forrás: www.magyar-logisztika.hu

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Folytatódik a dél-balatoni vasútfejlesztés
  • Megépül a nyugati elkerülő út Gyöngyösön
  • Jóváhagyták a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását
  •  

    Aktuális híreink

    Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

    2025. június 13.

    A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

    Bővebben

    Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

    2025. június 3.

    Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

    Bővebben

    Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

    2025. május 27.

    Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

    Bővebben

    Sikeres ISO-audit a K&V-nél

    2025. május 21.

    Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

    Bővebben

    IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

    2025. május 12.

    Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

    Bővebben

    Madarak és fák napja

    2025. május 10.

    Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

    Bővebben