A visszapillantó tükrök eltüntetésére már számtalan próbálkozást tettek különböző fejlesztők. Évtizedekkel ezelőtt is születtek már megoldások, de ezek persze még messze nem voltak olyan hatékonyak, mint amilyet a jelenlegi technológiával elő lehet állítani.
A Stoneridge által összerakott MirrorEye az utóbbi kategóriába tartozik, a gyártó reményei szerint pedig a közeljövőben akár tömeggyártásba is kerülhet. A felhasznált elemek nem jelentenek újdonságot az eddig bemutatottakhoz képest.
Kamerák és monitorok helyettesítik a tükröket, azonban a napjainkban elérhető képminőség és adatátviteli sebesség már valóban használhatóvá teszi a visszapillantókat helyettesítő rendszert. Sőt, a nagylátószögű, HD-felbontású kamerák alapvetően nagyobb teret is képesek belátni, mint amit egy tükörben láthatna a sofőr, ennek köszönhetően a holttér szinte teljesen kiküszöbölhető. A szintén HD-felbontású kijelzőket is praktikusabb helyre kerültek, a vezető látómezejébe, így azok használata közben nem veszi le teljesen az útról a tekintetét a járművet kormányzó személy. A Stoneridge szerint így sokkal biztonságosabbá válhatna a közlekedés, nem beszélve arról, hogy a hatalmas tükrök által keltett légellenállás is megszűnne, amivel a gyártó szerint 2-3%-al üzemanyag-fogyasztás csökkenés is elérhető. A kamerák automatikusan jégtelenítik magukat és a fényviszonyokhoz is maguktól alkalmazkodnak, így akár sötétedéskor és éjszaka még jobb képet is képesek közvetíteni, mint a tükör. A Stoneridge kétféle verziót mutatott be a MirrorEye-ból, az alapváltozat a hagyományos visszapillantót helyettesíti, az opcionális kivitel viszont már a teherautó elé és mögé is betekintést enged.
Forrás: www.kamionhirek.hu
Múlt szombaton Abasáron, a Tekeres-pataknál rendezték meg az első Rönkhúzó Versenyt Ország és Határok Nélkül, ahol a zene, a látvány és a falusi vendégszeretet találkozott egy felejthetetlen napra.
BővebbenRengetegen ellátogattatok a standunkhoz: ismerős arcok, új érdeklődők, fiatal rajongók és tapasztalt sofőrök is megfordultak nálunk. Nagy öröm volt Veletek találkozni, beszélgetni, közösen fotózkodni!
BővebbenJúlius 20–23. között mi biztosíthattuk a szállítást a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kis csapatának, akik Bogácson vehettek részt egy különleges pályaorientációs táborban.
BővebbenÚjabb mérföldkőhöz érkezett az ETV TRUCK és a K & V Logistic Solutions együttműködése!
BővebbenAz IVECO @etv-truck és a K&V közös kihívást indított: minden hónapban értékeljük, hogyan teljesítenek gépjárművezetőink az Iveco S-Way vontatókkal. A cél, hogy a legkorszerűbb vezetési technológiákat a lehető leghatékonyabban használjuk, legyen szó fogyasztásról, biztonságról vagy a jármű kíméletes kezeléséről.
BővebbenIdén is megkaptuk a Dun & Bradstreet tanúsítványát, ami azt jelenti, hogy a K&V továbbra is a pénzügyileg legstabilabb, legmegbízhatóbb magyar cégek közé tartozik! Ez az elismerés nem pályázaton múlik: csak azoknak ítélik oda, akiknél tényleg rendben van minden. Büszkék vagyunk rá, hogy egy nemzetközi minősítő is visszaigazolta: amit építünk, az erős alapokon áll.
Bővebben