Jelentősen csökkenti a belföldi fuvarozók kiszolgáltatottságát egy új, kihirdetésre váró kormányrendelet tervezete. A fuvarozók végre garanciát kapnak a fuvardíjuk kifizetésére, állásidejüket megtérítik, és az útjuk során bekövetkezett árusérülésnél a kártérítési felelősségüket csökkentik.
Ezek miatt eddig gyakran perelniük kellett, de a vitás kérdésekben most letisztultabb helyzetet teremt a kihirdetésre váró Közúti Árutovábbítási Szerződésekről szóló jogszabálytervezet (KÁSZ).
Egy 35 éves jogszabályt vált fel a legutóbbi kormányülésen beterjesztett és elfogadott új közúti árutovábbítási szerződésekről szóló kormányrendelet-tervezet, amely kihirdetésre vár és rövidesen hatályba lép. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) annak érdekében, hogy a tervezet a fuvarozók szakmai igényeinek megfeleljen, a szakmai érdekképviseleteket is felkérte, hogy közreműködjön a jogszabály szövegezésében.
Az új jogszabálynak köszönhetően az eddig kiszolgáltatott helyzetben lévő fuvarozók nagyobb biztonságba kerülnek, mert jogaikat most könnyebben érvényesíthetik. Az egyik legnagyobb eredményt a kötelező, 30 napos fizetési határidő új KÁSZ-ban történő rögzítése és az inkasszó bevezetése jelenti. Ennek segítségével biztosítható, hogy a fuvarozó időben és garantáltan hozzájusson a fuvardíjához. További fontos előrelépés, hogy a leszállított áruval várakozásra kényszerített fuvarozó önköltséget számíthat fel az állásidőre, illetve az olyan külön tevékenységeket, mint a rakodás vagy a raklapcsere, egyértelműen külön díj ellenében végezheti. Korábban nagy problémákat okozott az is, hogy a külföldi példákkal ellentétben, a magyar fuvarozók belföldön teljes anyagi felelősséggel tartoztak árukár esetén. Most azonban a CMR Egyezmény gyakorlatának megfelelően belföldön is csökkentik a kártérítés mértékét.
Igazodva a fuvarozásban bevett gyakorlathoz, csökkentik a fuvarozó felelősségét a zártrendszerű rakodás fogalmának bevezetésével is. Olyan esetekben, amikor a rakodást a feladó a gépkocsivezető távollétében, annak felügyelete nélkül végzi el, a fuvarozó nem visel felelősséget az áru és a csomagolás állapota és a fuvarlevélen szereplő, árura vonatkozó adatok tekintetében.
Forrás: www.logisztika.com
A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.
BővebbenMa reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.
BővebbenHatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta!
BővebbenMájus 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.
BővebbenBüszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.
BővebbenMa van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.
Bővebben