Minden út Rómába vezet… (1. rész)

Ha valaki látta a Brian élete című filmet, az már tudja, mi mindent köszönhetünk a rómaiaknak. Túl azon, hogy megőrizték és átmentették a görög civilizáció kincseit, túl azon, hogy a kereszténység is itt nyert először létjogot, túl azon, hogy nyelvük, a latin az ó-és középkor ún. „lingua franca”-ja volt, mint manapság az angol, túl azon, hogy a római jog még ma is létező örökség, ahol ők megjelentek, hamarosan építkezésekkel adták mindennek tanújelét. A római időkben – bár a például szolgáló perzsák voltak ebben szó szerint és jelképesen is az „úttörők” – kiváló minőségű utak hálózták be az egész birodalmat, emellett hidak, vízvezetékek, közfürdők és ún. amfiteátrumok gazdagították a hétköznapok életterét, mely alapvetően modern, városias jellegű volt. Elég csak magára az abszolút központnak számító Rómára gondolni. Maga a birodalom is az „Örök Város” hagyomány szerinti alapításától (i.e. 753) veszi kezdetét, sőt a római naptár kiinduló évszáma is ez az esemény volt. Ebből is látszik, hogy a majdani birodalom központjának kulcsfontosságú szerep jutott mindvégig. Emiatt vezethetett előbb-utóbb minden út az „Urbs Aeterna”-ba.

Itália félszigete a görögével ellentétben nem volt annyira tagolt, kevesebb természetes kikötővel, viszont sokkal több termékeny, földművelésre alkalmas területtel rendelkezett, mint Hellász. Emiatt kezdetben nem annyira a kereskedés, mint a földművelés és a katonáskodás határozta meg annak arculatát, melyeket aztán művészi tökélyre fejlesztettek. A Földközi tenger középpontjában fekvő terület ugyanakkor nyugat és kelet felé egyaránt nyitott volt, nem véletlen, hogy sorsa arra predesztinálta, hogy „uralkodjon” az egész területen, egyben fő közlekedési és kereskedelmi útvonalak metszéspontjaként felügyeljen mindent, ami ide érkezik és innen kiindul. Ehhez a vezető szerephez azonban Itália meghódítása után első cikkünk népével, a tenger fuvarosainak számító föníciaiakkal kellett megküzdeniük. A rómaiak által punoknak nevezett ellenfelet, hiába Hannibál és az ő harci elefántjai, végül sikeresen legyőzték. Ezzel együtt megnyílt az út Nagy Sándor örökségének megszerzése felé is. A hamarosan provinciák garmadájával szaporodó birodalom azonban már nem volt ugyanaz, mint annak előtte. A királyságot felváltó köztársaság helyébe hamarosan beköszönt az egyeduralmat jelentő császárkor. Különösen fontos kiváltság volt ugyanakkor minden korban római polgárként politikai hivatalt viselni, mellyel azonban érdekes módon a kezdetekben legalábbis nem rendelkezhettek a kereskedők, hajótulajdonosok, mivel az áruszállítást a földbirtokláshoz képest kevésbé arisztokratikus feladatkörnek tartották. A provinciabeli vámok, adók, bányák bérletével is foglalkozó réteg azonban hamarosan olyan gazdagságra tett szert, hogy pénzemberekként befolyásuk rohamosan megnőtt, és „lovagrend” néven végül komoly politikai szerephez jutottak. A Római Birodalmat a szenátussal és a lovagrenddel egyetértésben kormányzó, kenyérrel és cirkuszi játékokkal kordában tartó, egymást követő, hódító császárok idejére kb. háromszázezer kilométer hosszú úthálózat épült ki! A római útrendszer központja természetesen Róma volt. Itt a Forum Romanumon állott az ún. „Milliarum aureum” (arany mérföldkő), ahonnan a főváros kapuin keresztül sugárszerűen 17 útvonal indult ki a birodalom végpontjaiig. A mai szemmel nézve is hatalmas úthálózat szerves egységbe fogva a birodalom valamennyi részét, egy idő után már nemcsak a hódító római légiók hadiútjaként funkcionált, hanem a kereskedelem céljait is kitűnően szolgálta. Segítségükkel híres, a középkorban is használatos, meghatározó jelentőségű kereskedő-utak jöttek létre vagy pedig az azokkal való intenzív kapcsolat vált lehetővé: Borostyánút, Tömjénút, Selyemút.

A következő részben ezeknek a híres utaknak eredünk nyomába.

Gy. H.