Megosztás:

Mindentudó sebességmérő a magyar utakra

2011. június 15.

Hazánkban is fontolgatják egy olyan rendszer bevezetését a magyar utakra, mely a sebesség mellett egyéb tényezőket is mérni tud, pl. a jármű súlyát, típusát. Az ASSET-Road névre hallgató uniós támogatással megvalósuló közlekedésbiztonsági, infrastruktúra- és környezetvédelmi projekt a június elejei  "Korszerű közlekedésbiztonsági és infrastruktúra védelmi rendszerek" nemzetközi konferencián mutatkozott be a hazai szakembereknek.

Az ASSET-Road eredményeként legutóbb Németországban és Finnországban létesültek automatizált tesztállomások, amelyek autópályák mentén végzik el egyebek mellett az áthaladó járművek vizsgálatát, azonosítását.

A megoldás igazi csúcstechnika, az útba épített eszközök mérik a jármű súlyát, megállapítják a típusát, így kiszámolják, túl van-e terhelve, ezután azonnal kalkulálják is a büntetést, miközben a sebességét is vizsgálja egy kamera. A túlterhelt járműveket az útról a kialakított műszaki állomásra terelve jöhet a második vizsgálat, ahol egy szintén automata rendszer lézerrel felméri gumik kopását, míg infravörös rendszer ellenőrzi a fékek és az alváz állapotát.

Köszöntőjében Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár azt mondta érdemes alaposan megvizsgálni a rendszer magyarországi alkalmazásának, a meghonosítás kormányzati támogatásának, egy pilotprojekt indításának lehetőségét.

Hazánkban a több mint 30 ezer kilométeres országos közúthálózat felületépségét vizsgálva mindössze 18 százalékban sorolható a jó és megfelelő kategóriákba. Miközben a frissen átadott autópálya-szakaszokat is tartalmazó főhálózaton valamelyest kedvezőbb a helyzet, a mellékhálózat nagyobbik hányada azonnali beavatkozásra vár. Ez egyik oka ennek, hogy a mérések alapján a nehézgépjárművek átlagosan 8 százaléka túlsúlyosan közlekedik.

A fokozott ellenőrzéssel az okozott kár csökkenthető, a túlsúlybevétel növelhető. Az ASSET-projektben javasolt többfunkciós állomások legcélszerűbben a nagy forgalmú gyorsforgalmi útjainkon (M0, M1, M3) vagy a forgalmasabb dunai, tiszai átkelőhelyeken lennének elhelyezhetők - jelentette ki a helyettes államtitkár.

De nehogy azt higgyük, hogy csak a teherautósokra vár szigorúbb ellenőrzés a jövőben, hanem mindenkire. Az EU által finanszírozott projekt célja, hogy javítsa a közlekedésbiztonságot, csökkentse a balesetek számát a szabálytalan autósok kiszűrésével. A videóban látható kamera egy másik változata nemcsak a hagyományos gyorshajtást képes felderíteni, de azt is érzékeli, ha az adott útviszonyokhoz képes hajt túl gyorsan az autós. Emellett kiszűri azokat, akik túl kis követési távolsággal közlekednek vagy nem használják a biztonsági övet.

Vissza

 

Aktuális híreink

Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

2025. június 13.

A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

Bővebben

Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

2025. június 3.

Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

Bővebben

Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

2025. május 27.

Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

Bővebben

Sikeres ISO-audit a K&V-nél

2025. május 21.

Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

Bővebben

IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

2025. május 12.

Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

Bővebben

Madarak és fák napja

2025. május 10.

Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

Bővebben