Megosztás:

Már visszaadják az eredetiségvizsgálatért kifizetett pénzt

2010. május 26.

Június 30-ig nyújthatják be az igényt pénzük visszakövetelésére azok, akikkel az év elején feleslegesen végeztették el az eredetiségvizsgálatot. A díjak harmadát már visszautalták, 18 ezren azonban még mindig nem nyújtották be a kérelmet.

A tévesen meghozott kormányrendelet módosítása miatt mindazon autótulajdonosok, akik idén január elseje és február 18-a között elvégeztették az eredetiségvizsgálatot, visszakapják a befizetett mintegy 17 ezer forintot, amennyiben az eredetiségvizsgálat eredményét nem használják fel az autó értékesítése során. A januártól február közepéig tartó időszakban 29 303 eredetiségvizsgálatot végeztek el, amelyből május 19-ig 11 024 esetben nyújtottak be visszaigénylési kérelmet az autótulajdonosok.

Ahhoz, hogy a pénzt visszakapják az érintettek, június 30-ig kell írásbeli kérelmüket eljuttatniuk a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális szerveihez. A kérelemnek tartalmaznia kell a jármű rendszámát, az adott időszakban elvégzett eredetiségvizsgálat helyét és idejét, a jogosult nevét és címét, a bankszámlaszámot, és csatolniuk kell egy nyilatkozatot arról, hogy az okiratot nem használták fel autóértékesítésre.

A befizetett díjakat vagy készpénzben, vagy banki átutalással kapják vissza a gépjármű-tulajdonosok. Összesen mintegy 514 millió forintot költöttek az autótulajdonosok feleslegesen eredetiségvizsgálatra az év eleji időszakban.

Vissza

 

Aktuális híreink

Iveco buszok hivatalos átadása

2025. július 30.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az ETV TRUCK és a K & V Logistic Solutions együttműködése!  

Bővebben

Iveco és K&V közös kihívás

2025. július 21.

Az IVECO @etv-truck és a K&V közös kihívást indított: minden hónapban értékeljük, hogyan teljesítenek gépjárművezetőink az Iveco S-Way vontatókkal. A cél, hogy a legkorszerűbb vezetési technológiákat a lehető leghatékonyabban használjuk, legyen szó fogyasztásról, biztonságról vagy a jármű kíméletes kezeléséről.

Bővebben

Ismét D&B tanúsítványt kaptunk

2025. július 10.

Idén is megkaptuk a Dun & Bradstreet tanúsítványát, ami azt jelenti, hogy a K&V továbbra is a pénzügyileg legstabilabb, legmegbízhatóbb magyar cégek közé tartozik! Ez az elismerés nem pályázaton múlik: csak azoknak ítélik oda, akiknél tényleg rendben van minden. Büszkék vagyunk rá, hogy egy nemzetközi minősítő is visszaigazolta: amit építünk, az erős alapokon áll. 

Bővebben

Nyugi-szoba támogatása

2025. július 3.

A gyöngyösi kisegítő iskolában 2018 óta működik egy Snoezelen terápiás szoba, amely az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek számára nyújt megnyugtató, érzékszervi ingereken alapuló fejlesztést. Az évek során a helyiség elhasználódott, az eszközök jó része tönkrement... most viszont újra teljes pompájában várja a gyerekeket!

Bővebben

Egészségnap Gyöngyösön

2025. június 17.

Gyöngyös is mozgásba lendült az egészségért! Hétvégén városunk adott otthont a Richter Egészségváros rendezvénynek, amely rengeteg érdeklődőt vonzott, nem véletlenül: szűrések, tanácsadás, előadások, közös séta, és minden, ami a testi-lelki jólétünkről szól.    

Bővebben

Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

2025. június 13.

A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

Bővebben