Január elsejétől aszfaltba épített érzékelőkkel szűrik ki a túlsúlyos tehergépjárműveket az M1-es autópályán a Lajta mélységi mérőállomáson – mondta Szerencsi Gábor, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. közúti szolgáltató igazgatója.
Közölte: a mérőállomáson nemcsak a tengelysúlyt és az össztömeget mérik, hanem a járművek szélességét és hosszúságát is. Van olyan mérőállomás is Magyarországon, ahol nem kell kiterelni a járműveket a forgalomból, mivel az automata szenzorokkal és kamerákkal ki tudják szűrni a szabályokat be nem tartókat. Ennek a próbaüzeme tart.
A tengelyterhelés és az össztömeg mérésével a közlekedőket az uniós és a magyar irányelvek betartására próbálják rászorítani, a túlsúly évente több tízmilliárd forint kárt okoz az állami útfenntartónak, komoly közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, a szabályosan közlekedők pedig versenyhátrányba kerülnek – jegyezte meg.
A külső schengeni határokon minden járművet megmérnek kötelezően mindenhol. Új mélységi, a határtól húsz-harminc kilométerre lévő mérőállomások egy kormányhatározat szerint a következő 4-5 évben az M30-as, M4-es, M6-os, M86-os utakon épülhetnek – közölte Szerencsi.
Forrás: magyar-logisztika.hu
A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.
BővebbenMa reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.
BővebbenHatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta!
BővebbenMájus 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.
BővebbenBüszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.
BővebbenMa van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.
Bővebben