Megosztás:

Teljes értékűvé válik a Budapest - Pozsony sztrádakapcsolat

2017. szeptember 28.

Homoly Róbert közlekedéspolitikáért felelős álamtitkár és Viktor Stromček, a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium államtitkára kétoldalú találkozón tekintették át a határvonalat érintő közlekedési kapcsolatok fejlesztési terveit 2017. szeptember közepén Budapesten.

A felek egyeztettek az M15-ös gyorsforgalmi út négysávúsításának menetrendjéről. Az idén megkezdődő és 2020-ra befejeződő beruházásnak köszönhetően a két szomszédos főváros között teljes értékű autópálya-kapcsolat jön létre. Hasonló ütemezésben épül meg az új komáromi Duna-híd.

Az államtitkárok megállapodtak abban, hogy szakértői egyeztetéseket kezdenek az M2 határcsatlakozási pontjának kijelöléséről. A gyorsforgalmi út Budapest-Vác szakaszán már dolgoznak a kivitelezők, a folytatás előkészítése is zajlik.

Idén elkészül az M30 Tornyosnémeti-országhatár szakasza, 2018 elején megindulnak a munkálatok a Miskolcig még hiányzó közel 57 kilométeren. Az M35 és M4 párhuzamos fejlesztéseivel mindkét irányba kiegészül a borsodi megyeszékhely és Debrecen között már most teljes hosszban meglévő magas színvonalú közúti összeköttetés. A Lengyelország, Szlovákia és Magyarország keleti régióit egymással és a tengeri kikötőkkel összekapcsoló Via Carpatia útvonal hazai szakaszai a következő években így hiánytalanul kiépülnek.

A két ország vasúttársaságai korábban megállapodásra jutottak arról, hogy a decemberi menetrendváltásról járatokat közlekedtetnek Hegyeshalom-Rajka és Pozsony-Ligetfalu között. A tárgyalófelek támogatták a további egyeztetéseket a közvetlen Győr-Pozsony viszonylat újraindításának lehetőségéről. Javaslatként merült fel, hogy a két fővároson át Prágába tartó szerelvények a Keleti helyett a Nyugati Pályaudvarról induljanak, ezzel 15 perccel csökkenhetne a menetidő.

Az államtitkárok végül megállapodást írtak alá a közös államhatáron lévő közúti határhidak és határút-szakaszok üzemeltetéséről, fenntartásáról és rekonstrukciójáról. A közös tulajdonban levő határhidak üzemeltetési feladatai egyszerűbben láthatóak el, ha az egyik fél elvállalja egy híd teljes felügyeletét, míg egy másik, hasonló méretű híd fenntartásáról teljes egészében a másik ország gondoskodik. A közös határon futó utak felügyeletét pedig annak érdemes ellátnia, aki munkagépeivel könnyebben tudja megközelíteni az adott utat. Az eredetileg tíz éve létrejött megállapodás teljes megújítását az időközben megépült hidak kezelése, az eddigi tapasztalatok beépítése és a végrehajtás hatékonyságának elősegítése érdekében felmerült nagyszámú módosítási igény indokolta.

Forrás: www.magyarlogisztika.hu

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Szélesebb lesz az M2
  • Mintegy 3000 milliárd forint jut útépítésre és útkorszerűsítésre a következő években
  •  

    Aktuális híreink

    Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

    2025. június 13.

    A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

    Bővebben

    Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

    2025. június 3.

    Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

    Bővebben

    Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

    2025. május 27.

    Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

    Bővebben

    Sikeres ISO-audit a K&V-nél

    2025. május 21.

    Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

    Bővebben

    IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

    2025. május 12.

    Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

    Bővebben

    Madarak és fák napja

    2025. május 10.

    Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

    Bővebben