Megosztás:

Elektronikus fuvarlevél bevezetésével egészítenék ki az EKÁER-t.

2016. augusztus 12.

A jövőben a fuvarleveleket az induló állomásnál kell majd rögzíteni az elektronikus rendszerben, így a dokumentumok azok egyenesen az ekáer háttéradatbázisába kerülnének. Ezzel gyakorlatilag megszűnne az az egyes termékkörökben bevett gyakorlat, amikor a szállítók a fuvarlevelek manipulálásával próbálják meg leplezni a feketézést.

Az információt alátámasztani látszik a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív program éves fejlesztési keretéről szóló kormányhatározat is: ebben 14,5 milliárd forintot rendelt a kormány az adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése nevű projektre. Ennek a része az elektronikus fuvarozási okmányokat kezelő rendszer kialakítása is.

Az ekáer ugyan csökkentette a feketézést, de a trükkösebb szállítóknak így is sikerült kijátszani a rendszert, például egyszeri lejelentés után többször szállíthattak a lebukás minimális veszélyével ugyanannyit ugyanabból a típusú áruból. Az így eljáró fuvarozók ha nem kapnak ellenőrzést az adott úton, a célba érve megsemmisítik a fuvarlevelet, és ezt a problémát nem oldja meg kizárólag az ekáer idén bevezetett kiterjesztése.

Hazánkban az egyik leginkább fertőzött termékkör a zöldség-gyümölcs ágazat, itt becslések szerint a 40 százalékot közelíti a feketézés aránya, de az UHT-tej szállításánál is hasonlóan rosszak a számok. Az elektronikus fuvarlevél bevezetésére szakértők szerint jelentős előrelépést jelentene a problémás szektorok megtisztításában.

Forrás: www.logisztika.com

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • 5 fontos EKÁER változás augusztus 1-től
  •  

    Aktuális híreink

    Flottabővítés a gyógyszeripar szolgálatában

    2025. június 13.

    A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.

    Bővebben

    Transport Logistic 2025: a K&V már Münchenben van

    2025. június 3.

    Ma reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.

    Bővebben

    Közlekedésbiztonsági nap Cégünknél

    2025. május 27.

    Hatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta! 

    Bővebben

    Sikeres ISO-audit a K&V-nél

    2025. május 21.

    Május 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.  

    Bővebben

    IRU diplomát kaptak gépkocsivezetőink

    2025. május 12.

    Büszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.   

    Bővebben

    Madarak és fák napja

    2025. május 10.

    Ma van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.

    Bővebben