Ha a fuvarozás több szabályát is megszegi a fuvarozó, illetve a gépkocsivezető, akkor az előbbi legfeljebb 2,2 millió, míg a járművezető maximum 800 ezer forintra bírságolható -az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Az új szabályt az augusztus 19. után elkövetett szabályszegésekre kell alkalmazni.
A 2009-ben hozott eredeti rendelet felsorolja a közúti fuvarozás során elkövethető szabálysértéseket, ilyen például a fuvarozási engedély hiánya, a tachográf működésképtelensége, a pihenőidő be nem tartása. A rendelet melléklete a büntetési tarifákat is közli, jelezve egyben, hogy a fuvarozó cégnek, vagy pedig a járművezetőnek kell azt megfizetnie.
Miután előfordul, hogy ellenőrzéskor több szabálysértésre is fény derül, rendezni kellett az ilyenkor fizetendő összeget, amely nem azonos az egyes tételek összegével, hanem kevesebb annál. A hatályos szabály többféle szabályszegési csoportot állít fel, és azokhoz rendeli a maximális bírság-összeget.
A mostani módosítás megszünteti a különbségtételt, és a legsúlyosabban büntetendő szabálysértésért járó bírság háromszorosát, de legfeljebb 2,2 millió, illetve 800 ezer forintot határoz meg maximális bírságként.
Forrás: www.hvg.hu
A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.
BővebbenMa reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.
BővebbenHatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta!
BővebbenMájus 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.
BővebbenBüszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.
BővebbenMa van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.
Bővebben