Megérkeztek új vontatóink, melyek a legkorszerűbb környezetvédelmi elvárásoknak megfelelve igyekeznek minimálisra csökkenteni a káros anyagok levegőbe bocsátását. A DAF EEV dízelmotorjaival olyan szintre képes csökkenteni az emissziót, melyről korábban úgy vélték, csak gázüzemű motorokkal teljesíthető.
A passzív koromszűrővel ellátott Euro 5 motoroknak köszönhetően a DAF a fokozottan környezetkímélő járművek szabványa (EEV) szerint tudja szállítani járműveit. Ezeknek az EEV-szabványos motoroknak a részecske kibocsátása mindössze fele a már amúgy is tiszta működésű DAF Euro 5 motorokénak. Cégünk a 10 db új vontató forgalomba helyezésével egy újabb lépést tudott tenni egyik legfontosabb célja, a környezettudatos szállítmányozás megvalósítása érdekében.
Most kiderül, mit tud az e-mobilitás a gyakorlatban!Egy hónapig kipróbáljuk az IVECO Crossway LE City ELEC elektromos autóbuszt egyik megrendelőnk telephelyén, hogy testközelből tapasztaljuk meg, hogyan működik egy e-busz a mindennapi közlekedésben.
BővebbenCsengtui siker Kínából! Büszkén osztjuk meg, hogy a K&V támogatásával készülő tehetséges uszonyosúszó, Pernyész Dorottya, augusztusban fantasztikus eredményt ért el a 2025-ös Világjátékokon Csengtuban, Kínában: 100 m uszonyos gyorsúszásban ezüstérmet szerzett!
BővebbenMúlt szombaton Abasáron, a Tekeres-pataknál rendezték meg az első Rönkhúzó Versenyt Ország és Határok Nélkül, ahol a zene, a látvány és a falusi vendégszeretet találkozott egy felejthetetlen napra.
BővebbenRengetegen ellátogattatok a standunkhoz: ismerős arcok, új érdeklődők, fiatal rajongók és tapasztalt sofőrök is megfordultak nálunk. Nagy öröm volt Veletek találkozni, beszélgetni, közösen fotózkodni!
BővebbenJúlius 20–23. között mi biztosíthattuk a szállítást a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kis csapatának, akik Bogácson vehettek részt egy különleges pályaorientációs táborban.
BővebbenÚjabb mérföldkőhöz érkezett az ETV TRUCK és a K & V Logistic Solutions együttműködése!
Bővebben