Az idén az első félévben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény - a nemzetközi szállításnak köszönhetően - 3 százalékkal nőtt, miközben 4 százalékkal kisebb tömegű árut szállítottak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szállított áruk tömege - 126 millió tonna - a múlt év első félévben szállított mennyiséghez képest 4 százalékkal csökkent. A vasúti 2 százalékkal, valamint a csővezetékes szállítás 1 százalékkal növekedett, míg a közúti 5 százalékkal, a belvízi szállítás pedig 18 százalékkal csökkent.
Az árutömeg 69 százalékát közúton, 18 százalékát vasúton szállították. Belföldön a közúti fuvarozás részesedése meghatározó, 88 százalék: a vasúti, a csővezetékes, a belvízi és a légi szállítás nemzetközi jellegéből adódóan.
Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény - 26 milliárd árutonna-kilométer - 3 százalékkal emelkedett. A vasúti szállítás teljesítménye 1, a közúti 4, a csővezetékes 3 százalékkal nőtt, a belvízi 8 százalékkal csökkent. Az áruszállítási összteljesítményből a közúti 68, a vasúti 16, a csővezetékes 11, míg a belvízi szállítás 4 százalékkal részesedett.
A nemzetközi áruszállítás volumene és árutonna-kilométerben mért teljesítménye 5 százalékkal nőtt. A belföldi áruszállítás volumene 8, teljesítménye 4 százalékkal csökkent.
Ez utóbbi kategóriában a közúti áruszállítás volumene 5 százalékkal mérséklődött 2010 első félévéhez képest. A belföldi szállítás volumene 9 százalékkal visszaesett, a nemzetközi viszonylatban viszont 19 százalékkal nagyobb tömegű árut szállítottak a fuvarozók.
A teljes árutömeg 20 százaléka lépte át az országhatárt, szemben az előző év azonos időszakának 16 százalékával. A belföldi teljesítmény csökkenésében szerepet játszhat a 3,5 tonnánál nagyobb teherbírású gépjárműállomány év végi számának bázisidőszakhoz képest bekövetkezett 3 százalékos visszaesése.
A közúti áruszállítási teljesítmény 71 százalékát a szállítási ágazatba sorolt vállalkozások végezték. A más ágazatba sorolt vállalkozások aránya pedig 29 százalék volt. A társas vállalkozások részesedése 90, az egyéni vállalkozásoké 10 százalékot tett ki.
Forrás: MTI, 2011. augusztus 25.
A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.
BővebbenMa reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.
BővebbenHatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta!
BővebbenMájus 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.
BővebbenBüszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.
BővebbenMa van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.
Bővebben