Egyéves szabadságvesztéssel kell számolniuk a jövőben azoknak a gépkocsivezetőknek Szlovákiában, akik ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezetik autóikat.
Ugyanilyen lesz a büntetés abban az esetben is, ha valaki elutasítja az alkoholszonda megfújását. A szigorítások részét képezik a két éve elfogadott közlekedésrendészeti szabályok tervezett, aránylag széleskörű módosításának, amelyeket a belügyminisztérium javasolt.
Azok a sofőrök pedig, akiknek a vérében egy évtized alatt háromszor találnak több, mint egy ezreléknyi alkoholt, illetve kábítószer hatása alatt vannak, véglegesen búcsút mondhatnának az autóvezetésnek. Szigorúbban fogják büntetni az alkoholszonda ismételt elutasítását is.
„Az alkohol és a volán nagyon veszélyes kombináció. Minden részeg sofőr, aki a volán mögé ül, gépkocsiját fegyverré teszi" - jelentette ki újságírók előtt Daniel Lipšic belügyminiszter. Az alkohol egy ezreléknyi határát a vérben a bírósági tapasztalatok alapján határozta meg a tárca.
A tavalyi szlovákiai balesetek mintegy tíz százalékát okozta ittasság. Eddig csak a hivatásos gépkocsivezetők esetében számított ez a dolog bűncselekménynek, s járt érte börtönbüntetés.
Náluk is csak akkor, ha a balesetben másoknak sérülést vagy vagyoni kárt okoztak. Lipšic szerint a szigorításokat rövid időn belül a kormány elé terjesztik, majd a parlamentbe kerülnek. A tárca elképzelései szerint a szigorított szabályok szeptember elsején lépnének érvénybe.
Újdonság, hogy tapasztalt autóvezető felügyelete alatt már 17 évesek is a volán mögé ülhetnének. A szlovák hatóságok a szigorított szabályoktól a balesetek számának csökkenését várják.
Tavaly Szlovákiában közúti balesetek következtében 345 személy halt meg, ami az utóbbi évtizedek legalacsonyabb száma. Ennek ellenére Szlovákia nem teljesítette az EU felé vállalt kötelezettségét, amely szerint tavaly 305-re kellett volna csökkenteni a közúti áldozatok számát.
A mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk: 6 db új KRONE hűtős félpótkocsival bővült hűtős flottánk. A bővítést és korszerűsítést egyre növekvő gyógyszeripari megbízásaink indokolták, a maximális minőségbiztosítás jegyében.
BővebbenMa reggel megnyitotta kapuit a transport logistic szakkiállítás Münchenben, és kollégáink már a nyitás óta jelen vannak, készen arra, hogy partnereinkkel találkozzanak, és új kapcsolatokat építsenek.
BővebbenHatalmas siker volt a Közlekedésbiztonsági Nap! Még esőben is! Hiába csepergett az eső szombaton, a Közlekedésbiztonsági Napunkat a gyöngyösi rutinpályán semmi sem mosta el, sőt, a vendégek száma még a várakozásainkat is felülmúlta!
BővebbenMájus 7–8. között lezajlott cégünk ISO 9001:2015 Minőségirányítási, valamint ISO 14001:2015 Környezetközpontú irányítási rendszerének második felügyeleti auditja, amelyet a Bureau Veritas Certification végzett.
BővebbenBüszkén gratulálunk Borsodi Zsolt, Mucsi Sándor és Sipos Zoltán kollégáinknak, akik a hétvégén átvehették az IRU Diploma of Honour elismerést.
BővebbenMa van a Madarak és Fák Napja – és ennél szebb apropót keresve sem találhatnánk, hogy felidézzük: alig pár hete 30 madárodút barkácsoltunk az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének megbízásából.
Bővebben